A „legszebb és legmagyarabb ruhadarabja volt a magyar népnek” a cifraszűr. A hímzett cifraszűr a szőrhímzések csoportjába tartozik, Magyarország díszítőművészetének egyik legrégebbi hímvarrása. A szőrhímzés a fonal mibenlétét tarakarja. Annak idején a Nagykunság legelőin százszámra tartott racka juh szőréből készült, és különféle technikákat és anyagokat felvonultató festészeti eljárásokkal adták meg a színeit. A természetben fellelhető növényeket, szerves és szervetlen anyagokat használták fel, hogy a készített fonalakat befessék, elérve a kívánt színeket és azokon belüli árnyalatokat.
A „Kitették a szűrét!” a paraszti társadalomban a kérő elutasítását jelentette. A kérő legény otthagyta a lányos háznál a szűrét. Másnapra, ha kinn lógott, kitették, akkor az azt jelentette, hogy a lány a kérőt visszautasította. Amennyiben nem volt kinn a szűr, úgy a legény igennek vehette a lány válaszát.
Alapanyaga takácsok és csapók keze munkája által, a rackajuh szőréből készített szűrposztó. A megszőtt gyapjú anyagot, úgy nevezett kallómalmokban kallózással, más szóval ványolással, vízben ütögették, majd keretre kifeszítették és úgy szárították, ami által a posztó vízhatlanná, sűrűvé és keménnyé vált. A legelső, erre a technikára utaló adatokat a 15. századból találhatjuk. A cifraszűrök: díszítményük, mintájuk, hímzésük alapján tájegységek szerint különböztethetjük meg, melyek a következőek: alföldi vagy kun, dunántúli, bihari, debreceni vagy hajdúsági, erdélyi, felföldi ezen belül egri és matyó cifraszűrök.
Az alföldi szűrhímzés egyik nagy szűrközpontja Debrecen volt, itt, a 19. század elején alakultak céhek. A kun települések mind Debrecenbe küldték, ottani szűrszabókhoz inasnak az embereket, kitanulni a mesterséget. 1856-ban Kisújszállás is küldött Debrecenbe inasokat tanulni. Ekkor már szűrszabók a Nagykunságon, közel százan dolgoztak, de, ahogy az iparág el kezdett hanyatlani, a számuk nagyon visszaesett. A szűrszabóságnak az újbóli felvirágzása a 19. század végére tehető. Az akkori identitástudat, hazafiság jelképévé válva az uralkodó osztály is elkezdte a cifra szűrt viselni.
Györffy István megírta, majd saját kiadatásában 1930-ban megjelentette „A cifraszűr” c. könyvét, amit a mai napig a cifraszűrök bibliájaként tartanak számon. Györffy István nagyapja Györffy Ferenc (aki debreceni szűrszabóktól tanulta a mesterséget), és apja is szűrszabó volt, így a család műhelyében már korán megismerkedett a mesterséggel.
A kunsági szűr ősi szabású, csak téglalapokat, egyenes vonalakat tartalmaz a szabásmintája. Görbe vonal nincs benne. Különlegességét és a többi tájegység szűréhez képest a különbséget ezen túl még a rávarrt díszítmény és azok aránya adja.
Nagykunságon a szűrposztó mellett a finomabb karazsiaposztóból is készítettek cifraszűröket. Bélelni csípőtájig, az 1890-es évektől kezdték, kalmuk nevű anyaggal, de béleltek még posztóval vagy piros, zöld nemezzel is.
A kunsági szűr részei: elej, oldal, gallér, álló gallér vagy nyak, ujja és alja, nagy négyszögletes gallér két alsó, lelógó sarkát egy-egy korong, az úgynevezett csücskő díszíti. Az oldal része három darabból is állhat, akkor viszont megkülönböztetünk: oldal (a legalsó), aszaj (a középső, gyakran a szűr – cifraszűr leggazdagabban díszített része) és a pálha (ami a hónalj része a ruhának). Maga a kunsági szűr, ha összehasonlítjuk a többivel, a legarányosabb mondható. Hosszát a csizmaszár középig szabták, ujjai rendes hosszúságúak, nem fenekeltek, gallérja aránylag kicsi.
Ezt a ruhadarabot panyókára vették fel, a vállukra terítették, a kezüket nem dugták be az újába.
A szűrök összefogására a helybeli szíjgyártók készítettek díszes csatokat, amiket két koronggal a mell körül erősítettek a szűrre.
A hímzésének és rátéttel, nyargalással, szegőzéssel való díszítésének legegyszerűbb módja, a szabás után, összeállítás előtti elkészítése. Könnyebb volt kisebb darabokat fogni, forgatni, díszíteni. A kész szűr nem csak terjedelemben volt nagy, de elég súlyos is volt.
Régi szűrszabók a „hímzés” szót nem használták, helyette a „felvirágozást”, „virágzást” mondtak. A java részt a férfiak végezték, de nőket is betanítottak hímezni. Kisebb fajta zsákvarró tűvel, a kirajzolt főbb irányvonalak mentén haladva, harasztnak nevezett gyapjúfonallal varrták ki a díszítményeket. A nagyobb motívumokat kartonpapírból kivágták, és a leendő helyére téve, hímzés előtt körberajzolták. Mindig belülről kifelé haladtak a hímzéseknél. először a bokorvirágok tengelye, majd a mellékágak következtek, majd a virágok, a közepüktől kifelé haladva, legvégül a levelezés jött.
Ugyan úgy, mint a kunhímzésben, itt is, a kun szűr fő motívuma a rózsa. Ábrázolása lehet felülnézetből és oldalnézetből egyaránt. Az oldalt ábrázolt rózsát pávaszemes rózsának, vagy egyszerűen, pávaszemnek szokták nevezni, nagyon sok formában jelenik meg, sziromszámmal, középpel, hozzájuk kapcsolódó egyéb kiegészítőkkel, levelekkel.
Másik gyakori motívuma a kunsági szűröknek, a tulipán, mely szintén erősen stilizált és legtöbbször a szűrt készítő képzeletét, látásmódját hivatott tükrözni.
A tulipán nem más, mint hegyére állított rózsabimbó, ami lant alakú rozmaringlevelek ölelnek át, melynek a felső kerek részéből szintén rozmaring levelek vannak hímezve, melynek két fajtáját különböztetjük meg: az egyik a tátott, vagy bornyúszájú tulipán és a kerek tulipán.
Nem a teljes szűr került „felvirágoztatásra”. Az aszaj és a gallér mindig. A rá került minta mennyisége függött a megrendelő anyagi helyzetétől.
Kisújszálláson az alját, elejét, gallérját teljesen körbehímezték. Ezeket a szűröket nevezték később „körülkoszorús” szűröknek.
A Nagykunságon készült szűrök színvilágát a fehér, drapp, fekete, piros, bordó, kék, zöld, barna, sárga színek határozzák meg. Ezek a legkülönfélébb sorrendben, összetételben, arányban vannak jelen a díszítményekben. A minták mindig szimmetrikusak, mind szerkezetileg, mint színükben. A kun szűrök virágzataiban színritmust figyelhetünk meg, mely valószínűleg keleti örökség.
A kor neves kisújszállási szűrkészítői voltak: Nagy Károly, Pardi János, Szabó László
A cifraszűrök díszítményei, mintái, manapság nem csak ajándék- és egyéb használati tárgyakon jelennek meg, hanem iparművészek tervei alapján, a szűrkészítő mesterek bevonásával, azok kézművességének felhasználásával a divatban is, úgy, mint hétköznapi ruházat és egyéb, ünnepi öltözetek díszítő mintájaként: kabátokon, kosztümökön, ruhákon, nadrágokon és hozzájuk tartozó táskákon, öveken.
A nagyobb közösségeket megmozgató rendezvényeken túl, hatalmas szerepet játszanak az átörökítésben, az „újrahasznosításban” a Nagykunsági települések hímző körei, és az ott alkotó emberek. Bár, a Kunságon, az újragondolás még csak most kezd felfelé ívelni, mégis, az itt működő hímző körök eltökélt szándéka, hogy a kunhímzéshez hasonlóan, összefogva a településeket, a kunsági cifraszűr mintákat egyre szélesebb körben ismertessék meg és a mindennapjaik részeként, együtt éljenek velük.
Forrás:
Bán Andrea: A XXI. század rátétes cifraszűrje - Alföldi mesterek, Szakdolgozat Debrecen, Debreceni Egyetem BTK Néprajz Tanszék 2016.
Kunrózsától a bokorvirágig: Kunhímzés, szűrhímzés és szűcshímzés a Nagykunságban Kisújszállás 2017.
Gáborján Alice: Magyar néprajzi lexikon első kötet A-E in. Ortutay Gyula (szerk.) Budapest, Akadémiai Kiadó 1977.
Gervers-Molnár Veronika: Ipolyi Arnold hímzésgyűjteménye az esztergomi Keresztény Múzeumban Budapest, MTA Kutató Csoportja,1983
Györffy István: A cifraszűr Karcag, Kertész József Könyvnyomdája 1930
