Értéktár elemei

Kisújszállási kalap


Kisújszállási kalap


„A kisújszállási kalap, az nyilvánvaló, hogy egy speciális kalap, azért kisújszállási, és azért érték. Utoljára én Farkas Károly bácsi fuvarosnak a fején láttam, aki kint lakott, ott a faluban (Bittner falu, Kisújszállás nyugati részén), Ő rendszeresen hordta ezt a kalapot.
Ennek az a lényege, hogy nem olyan, mint egy hagyományos kalap, hogy van hátulja, meg eleje. Szalag ezen is van, szélesebb szalag. Sokkal vastagabb az anyaga is, posztóból van összedolgozva (gyapjúból tömörített, kallózott vagy ványolt vastag, merev anyag), szegett a széle és a karimája egyenes. (Ha letették az asztalra, nem kunkorodott föl a karima sehol, teljesen lesimult az asztallapra.)
Nincs az eleje lecsapva, a hátulja meg fölcsapva, és egy majdnem olyan széles szalag volt rajta, mint a kalap koronája. A szalagon, a bal kalap oldalán, volt egy rávarrt masni. A kalap teteje és a szalag felső széle között alig volt 2 cm.
Sokan kölcsön kérték ezt a kalapot Károly bácsitól, mert hogy ez egy igazi kun kalap. Még volt egy idős bácsi, Kovács Károly bácsi, bent a városban, a művelődési ház mögött lakott, még őrajta láttam. Mindkettőjük hordta még a kék kötényt is, hozzátartozott mindennapi viseletükhöz. (Farkas Károly bácsi gyakran úgy horda a kötényt, hogy egyik sarkát elől fölhajtotta, és betűrte annak csücskét a kötény megkötőjébe. Fuvaros lévén gyakran ült fel a bakra, vagy szállt le onnan, és így a kötény nem akadályozta ebben.)
A kisújszállási kalap mindig fekete színű volt, fekete szalaggal, és úgy horpasztották ennek a kalapnak a tetejét, hogy lapos volt, nem úgy, mint a hagyományos nyúlszőr kalapokat. Ennek is megvolt a helyi, kisújszállási jellege, hiszen tájegységenként máshogy horpasztották a kalapot.”


Forrás:
Nagy István Zoltán, a Kisújszállási Értéktár Bizottság tagja mesélt a kisújszállási a kalapról, az ő elbeszélésében ismerhettük meg Kisújszállás jellegzetes kalapját.
Lejegyezte: Szepesiné Monoki Katalin, 2021. december 07.

Értéktár
Kisújszállási Települési Értéktár Bizottság

Kisújszállási Települési Értéktárba felvett értékek