1/3. Kölestermesztés Kisújszálláson
A köles (Panicum milliaceum) Kisújszálláson – és természetesen az egész Nagykunságban – évszázadokon keresztül termesztett és igen kedvelt gabonanövény volt. Arany János, aki segédtanítóként szolgált (1834-1835) Kisújszálláson, írásaiban többször említi a „kölestermesztő Nagykunságot”. Nem véletlen tűnt fel a későbbi nagy költőnek ennek a gabonafélének elterjedt termelése. Igazolja ezt az is, hogy egyházadót is lehetett más gabonafélék mellett kölessel fizetni. Váradi Sámuel lelkész díjlevelében egyéb gabonafélék mellett szerepel évi egy véka köles szolgáltatása (1792-ben).
A köles általános termesztésének okát Kisújszállás természeti adottságai magyarázzák. A város keleti határát a folyószabályozások előtt időszakonként – főleg tavaszi áradásokkor – víz borította. Mire a víz lefutott a szántóföldekről, s felszikkadt a határ már csak a rövid tenyészidejű (70-90 nap) kölest lehetett eredményesen termeszteni (vetésideje: V.10-től VII. 10-ig). A köles a nyers földön korán kikelt, sok csapadékot nem kívánt és hántolását a szélmalmok biztosították. Hozama változó 1,5-3,0 tonna/ha. Kedvező termés esetén mondják a kisújszállásiak „fizet, mint a köles”.
Termesztése ma reneszánszát éli. Termése lúgos kémhatású, így védi a szervezetet az elsavanyodás ellen. Másik előnye, hogy gluténmentes, így a glutén érzékenyek kedvelt tápláléka. Konyhatechnikailag is kedvelt növény, remek párosítás juhhúshoz, ez az ünnepi asztal dísze.
Forrás:
Antal József: Növénytermesztők zsebkönyve, Budapest, 1983, ISBN 963-231-471-9, 111-115 p.
Tóth Dezső: A kisújszállási Református Egyházközség története. Debrecen, 1942., 5 p.
