I. világháborús emlékmű
A város képviselő testülete 1923. szeptember 28-án hozott rendeletet az első világháború hőseinek emlékét megörökítő alkotás pénzalapjának létrehozásáról. A vélemények azonban sokáig megoszlottak, hogy az összegyűlt pénzt milyen műalkotás elkészítésére használják fel. 1938-ban a képviselő testület által megalakított szoborbizottság nyilvános pályázatot hirdetett egy emlékmű elkészítésére. A határidő augusztus 1-je volt, ezen időpontig 58 minta és 100 terv érkezett. A pályázók között több elismert művész is volt. A szoborterveket, rajzokat, modelleket a Városháza nagytermében állították ki, hogy azokat a lakosság is megtekinthesse. 1939. február 9-én a szoborbizottság két művet talált elfogadhatónak, melyek közül első helyre Tápai Antal (1902-1986), szegedi szobrászművész „Vész idők véres kardot hordozó lovasa” címet viselő művét helyezték. (Az országos pályázaton is nyertes, vágtató lovast és a vész hírét hozó harcost ábrázoló szobrot eredetileg az első világháború tizenkétezer szegedi hősi halottjának emlékműveként akarták elhelyeztetni, de az ottani városatyák döntése alapján a Hősök kapuját alakították hősi emlékké, így a szobor ott nem valósult meg.) Március 26-án a kisújszállási hősi emlékmű bizottság elfogadta Tápai tatárjárás kori, véres kardot hurcoló lovas alakot ábrázoló alkotását. Az emlékmű engedélyeztetése azonban nem ment zökkenőmentesen. A szobrász, a Művészeti Tanács véleményének megfelelően átdolgozta a terveket és elküldte véleményezésre Kisújszállásra. Az új terv a városvezetők tetszését így már nem nyerte el, az eredeti elképzeléseknek megfelelően kérték kivitelezni a szobrot. Amint levelükben megfogalmazták, őket éppen az ragadta meg az alkotásban, hogy a művész azt a ritka pillanatot leste el, amikor egy feldühödött paripa nekirugaszkodik a végtelen pusztának. A szobor így, az eredeti elképzelések alapján és a lovas mellkasán Kisújszállás címerével készült el. A szerződés alapján, „a szoborért 25000 Pengőt fizetett a város a művésznek, mely összegben már a budapesti Vignali Raffael öntőmester munkadíja is benne foglaltatott.” A szobor elkészüléséhez a városlakók közül mindenki adományozott, de az infláció következtében, a hosszú évek alatt az adományok elértéktelenedtek. A képviselő testület döntése alapján 1926-tól 1938 márciusáig pótadóból gyűlt össze az az összeg, mellyel már nekikezdhettek a szobor felállításának. Októberben, a Városháza melletti parkban egy 36 m hosszú, 18 m széles ellipszis alakú területet létesítettek az emlékműnek, mely 6000 Pengőbe került. A „IV. Béla futára” nevet kapó, 3,25 méter magas, monumentális, erőt, elszántságot sugárzó bronzszobor végül 1940 tavaszán került a helyére. Tápai Antal önéletírásában így ír róla: „Ott áll Kisújszálláson a véres kardot hordozó lovasom, másfélszeres nagyságban. Gulácsy barátom, a város akkori főkertésze egy üvegházat engedett át a mintázáshoz. Ez volt az utolsó bronzszobor, amit még a második világháború előtt a Vignali-öntődében bronzba öntöttek.” Talapzata travertin kőből faragott, 3,15 m magas, elől 2,5 m, oldalt 4 m széles, középen fülkeszerű kiképzésű. Kétszárnyú, kovácsoltvasból készült bejárati kapuján Tóth Kálmán "Árpád sírja" című versének utolsó versszaka olvasható: "Föltámadnak haddal, vésszel, buzogánnyal, kelevézzel, kifeni mind nehéz kardját s a hont újra elfoglalják" A fülke belső falain elhelyezett három márványtáblán, az I. világháborúban elesett 421 kisújszállási katona neve olvasható, melyet Papi Lajos szobrászművész vésett az anyagba.
A hosszú évtizedek alatt a szobor anyaga korrodálódott, ezért 2014-ben Kisújszállás Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be és támogatást nyert a „IV. Béla futárja, a kalapácsos krónikás legszebb művének restaurálása” című, KKETTKK-CP-02 kódszámú programban, melynek megvalósulása közben derült fény a bronz figura statikai szempontból való felújításának szükségszerűségére. Az akkori restaurálást végző szakmai csoport, Pintér Attila helyi szobrászművész vezetésével az emlékművet azonnal életveszélyesnek nyilvánította és a figurát ideiglenes megoldásként alátámasztották. Az önkormányzat kereste a lehetőségeket a teljeskörű felújítás finanszírozásához, ami a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatása keretében jött el 2019-ben. Ekkor Pintér Attila Györfi Balázs karcagi szobrászművész segítségével belefogott a tényleges helyreállítási munkálatokba, melyet egy körültekintő állagfelmérés előzött meg. Ez alapján látható volt, hogy a szobor valóban egyértelműen életveszélyes állagú statikai szempontból: bronz talapzata középtájon, keresztben meg volt repedve, a ló lábai szintén. Az egész 1,4 tonnás figura nagymértékben mozgott, (nyikorgó, recsegő hangot adva. A szobor külön-külön öntött bronz elemeit - a keletkezésekor szokásos csavarozásos illesztésen kívül - kezdetleges módon egymáshoz is hegesztették, a kisebb öntési hibákat ónnal, ólommal pótolták. A hegesztéseken javarészt „habos”, „szivacsos” állag mutatkozott. Az öntvényen egyéb kisebb anyaghibák is találhatóak voltak. A szakemberek a bronz figurán található repedéseken helyszíni hegesztés-próbákat végeztek, melyek beigazolták azon feltételezésüket, miszerint a szobor, változó, elsősorban rossz minőségű, rideg ötvözetű elemekből van öntve és összeállítva, hegeszteni ezen okok miatt kifejezetten nehéz. Egy kevésbé látható helyen vágott kémlelő nyíláson keresztül - a lehetőségekhez mérten - kamerával felvételeket készítettek a bronz öntvény belső helyzetéről, vázrendszerének elhelyezkedéséről és állapotáról. A felmérés azt mutatta, hogy a szobor egykori „L” alakú szögvas vázrendszere nagymértékben korrodálódott, helyenként szinte teljesen elporladt. A belső középvonalában kiváló minőségű - bár felületén szintén korrodálódott - egy szál kovácsoltvas vázelemhez további korrodálódott vas elemek voltak bekötve, szétágazva a figura oldalfalához. Az öntvény-elemeket összetartó 10 és 12 mm átmérőjű fém csavarok szintén erősen rozsdásak voltak. A több helyen lyukas öntvény és a belső pára képződés következtében a mészkőkő posztamens felülről folyamatosan átnedvesedett, mely gyorsította a kő építmény mohásodását is. A bronz szobor ledaruzása után nyilvánvalóvá vált, hogy az egykor a mészkő talapzatba ültetett és ragasztott vas vázelemek a kőtől is elválva egyáltalán nem rendelkeztek már tartó funkcióval, csak a bronz figurát tartották egyben.
Így, a bronz szobor köré a kő emelvényéről történő leemeléséhez egy erős fa ácsolat készült, mely tartó keretként funkcionált mind a daruzáskor, mind pedig a helyszínről a műhelybe való szállításkor és az ottani későbbi mozgatáskor. A műhelymunkák során először eltávolításra kerültek a régi váz elkorrodálódott elemei. A rozsdás csavarok egyenként 10-12 mm átmérőjű rozsdamentes krómacél csavarokra lettek kicserélve. Az elrepedt részek mindenhol meg lettek hegesztve, belül is a hozzáférhető helyeken és egyéb fontos helyeken is megerősítést kaptak. A szobor talp része egy keretszerű, több fő helyen átkötött tartó szerkezettel lett megerősítve, amely 60x40x3 mm-es, 40x40x3 mm-es és 50x50x3 mm-es KO-33-as rozsdamentes krómacél zártszelvényekből lett kialakítva és hegesztéssel a bronz talpazathoz rögzítve minden lehetséges ponton. A szoborban megtartott kiváló minőségű eredeti kovácsoltvas tartó elem is ehhez lett rögzítve szintén hegesztéssel. A szobor belsejébe további hasonló krómacél zártszelvények kerültek rögzítésre a szobor anyagával összehegesztve. A hegesztési és egyéb javítási nyomok szakszerű cizellálással lettek eltüntetve, az eredeti állapothoz hasonlatos mintázás nyomokat és felületet kialakítva. A repedések mindenhol bronz pálcával hegesztve kerültek javításra, a további sérülések és kisebb-nagyobb öntési anyaghibák úgyszintén. A szobor szép, egységes patinát kapott, mely újra kiemeli az idők folyamán besötétedett plasztikai szépségeket. A patina tartósságát megőrízendő, profi minőségű műviaszos impregnáló réteggel lett a teljes külső szoborfelület ellátva. A szobor mozgatása által kissé elmozdult kő elemek helyreigazítása, megtisztítása és felcsiszolása után megtörtént annak végleges impregnálása: a szobor alatti teljes vízszintes kőfelület vastag vízzáró réteggel lett ellátva. A felújított bronz figura rozsdamentes (10 mm átmérőjű, 15 cm hosszú) krómacél csapokkal és fagyálló kőragasztóval lett a megújult kő emelvényhez visszarögzítve. A futár figura kezébe a kardja az eredeti bronz csavarokkal lett visszahelyezve. Végül, a támogatói kőtábla is a helyére került az előzetes látványterven elfogadottak szerinti módon.
Összességében elmondható, hogy) a felújítási munkálatok eredményeként, a már igen leromlott állapotú emlékmű teljesen megújult. A merészen megálmodott és keletkezésekor bravúrosan kivitelezett lovas kompozíció újra tökéletesen biztonságossá vált statikailag, a felületi és mélyebb hibák is szakszerű kijavításra, pótlásra kerültek. A rekonstrukció eredményeként egy teljesen megújult, újra a régi fényében tündöklő emlékművet kaptunk, mellyel méltó emléket állíthatunk az I. világháborúban elhunyt hősi halottak emlékének és Tápai Antal méltatlanul feledésbe merülő kimagasló szobrászi kvalitásának is.
Az első világháborús emlékművek közül a művészeti lektorok Aba-Novák Vilmos szegedi és Pátzay Pál székesfehérvári remekműve mellett Tápai Antal áldozathozatalt, elszántságot, erőt sugárzó, expresszív lovas szobrát tartják a harmadik legkülönlegesebbnek.
Nekünk, kisújszállásiaknak, ez a legszebb!
Az emlékműnél minden évben a Hősök napja alkalmából koszorút helyeznek el a város vezetői, az intézmények és civil szervezetek képviselői, valamint a magánszemélyek, ezzel tisztelegve az I. világháborúban áldozatul esett mártírok hősiessége előtt.
Forrás:
Helytörténeti füzetek 34.: Emlékkönyv az I. világháború kisújszállási áldozatairól. - Kisújszállás, 2016.- 28-29. p., 426-427. p.
