Értéktár elemei

A templomépítés 150. évfordulója – a Pacséri Gyülekezet adománya, emléktábla


A templomépítés 150. évfordulója – a Pacséri Gyülekezet adománya, emléktábla


1936-ban, a Kisújszállásról Pacsérra való kitelepülés 150. évfordulójáról, megemlékeztek Kisújszálláson és Pacséron egyaránt. A kisújszállási református egyház a Szeretet c. újságban emlékezett meg, majd levelet írtak a pacséri egyházközösségnek, melyet 1000 egyház tag írt alá. Egy ezüstkelyhet, majd egy díszes Bibliát is ajándékoztak a pacséri templomnak.
1938 őszén a pacsériak egy szép emléktáblát küldtek viszonzásul, amellyel a templomépítés 150. évfordulójára kívántak tisztelegni. Ez a tábla, azóta is a templom egyik fontos dísze, a szószékkel szembeni oszlopon található.
A tábla szövege az alábbi:
„Testvéreink!
Az ÚR e hajlékának 150 éves emlékünnepén lelki és vérbeli közösségben emlékezünk veletek atyáinkról.
Utódainkban is egyek leszünk tiveletek ősi református hitünkben, atyáink örökségének őrzésében és az Örök Isten imádatában.
Az 1786. évben Bácsér-Pusztára elszármazott VÉREITEK”

Forrás: Dr. Ducza Lajos: A pacséri kirajzás. In: Kisújszállás város története. Szerk. Dr. Tóth Albert. 2013. 216-237 p. ISBN 978-963-08-5494-8


Értéktár
Kisújszállási Települési Értéktár Bizottság

Kisújszállási Települési Értéktárba felvett értékek