Értéktár elemei

A hajdani Petkovich-ház, ma Házi Gondozó Szolgálat


A hajdani Petkovich-ház, ma Házi Gondozó Szolgálat

Hajdani Petkovich ház

Ez a szép paraszt-polgári ház az 1800-as évek végén épült. Építtetője, tulajdonosa Szathmári István földbirtokos volt. Az épületet 1948-ban államosították. Ő az alsó épületben élt haláláig. Az állami épületet Dr. Petkovich Tamásnak adták át rendelő és lakóház céljára, amit később meg is vásárolt. A polgári ház építésekor temető nyomait találták, a fundamentum ásásakor.

1995-ben Kisújszállás Város Önkormányzata a megüresedett Petkovich házat megvásárolta és átalakította. A szép Kálvin utcai épület ház két szociális intézménynek adott otthont, a Családsegítő Szolgálatnak és a Házigondozó Szolgálatnak. A Családsegítő Szolgálat inkább a nagy családosoknak vagy a krízis helyzetbe kerülőknek segít, a Házigondozó Szolgálat pedig az otthonukban élő, egyedülálló idős embereknek.
Az átalakított épület avatásakor Czobor Sándor képzőművész alkotásával díszítették a homlokzatot, amely a családi összetartozás jelképét testesíti meg. 2002. a9. 29-én újabb alkotással gazdagodott a homlokzat, id. Petkovich Tamás orvos emléktáblájával. A dombormű alkotója Pintér Attila és Oláh László.
Az épület napjainkban is szociális célt szolgál

Forrás: Csiszár Istvánné és Szabó Jánosné: A szociális szolgáltatóház tevékenységéről
Nagykun Kalendárium 1996. szerk. Dr. Ducza Lajos 216-217. old.

Értéktár
Kisújszállási Települési Értéktár Bizottság

Kisújszállási Települési Értéktárba felvett értékek