Értéktár elemei

Bárány-kút


Bárány-kút

Bárány-kút bronz vízköpői - (a kőtáblát Oláh László készítette, a kutat Nagy István tervezte) – Kisújszállás, 2010

Sok kisújszállási lakos fogyasztotta, használta az Arany János utca végén évtizedek óta vékony csövön folydogáló meleg, artézi vizet, melyet 2010-ben az Ifjúsági szálláshely megépítése miatt arrébb kellett helyezni. Nagy István Zoltán képviselő elképzelése alapján, a Városvédő és -Szépítő Egyesület koordinálásában, - számtalan vállalkozás, magánszemély és civil szervezet támogatásával - a Csónakázó tó délkeleti oldalán készült el az a kút, melyet kulturált körülmények között használhatnak azóta a lakosok. Bárány kút lett a neve, köszönhetően annak a két bronz bárány fejnek, melyek „szájából” folyik a víz. A sok arra járó simogatásától mindig fényes bárányfejeket Pintér Attila készítette az egyesület megrendelésére a terméskőből (Bocskai kő) készült falra. Az egyesület tagjainak közreműködésével fa korlát és fából készült, dekoratív tető is került a kút fölé, mely az Ifjúsági szálláshelyet építő erdélyi ácsok szakértelmének köszönhető. Így vált a kút nemcsak hasznos, hanem látványos találkozó helyévé a városnak.

Forrás: Kisbíró. - 2010. december 18.- 5. p.

Értéktár
Kisújszállási Települési Értéktár Bizottság

Kisújszállási Települési Értéktárba felvett értékek