Feljegyezte: Dr. Ducza Lajos
Az 1717-ben visszatelepülők tulajdonképpen egy nagy legelőt találtak, rétekkel, nádasokkal, vízborítással. A feltörésekkel a szántó terület folyamatosan nőtt.
Időpont Szántó Legelő (katesztrális hold)
1789 5 804 kh 10 787 kh
1879 20 463 kh 10 203 kh
1897 28 428 kh 4 227 kh
1930 30 977 kh 2 064 kh
1962 27 558 kh 3 372 kh
A fenti táblázatból kiderül, hogy a legelőterület a szántóterület rovására folyamatosan csökkent. A jelentős állatállomány miatt elődeink külső legelőt béreltek, majd vettek, 1816-tól a Hortobágyon. 1935-ben 6413 kh saját legelője (ősgyep) volt a vársonak. Ez a Hortobágy teületének 15,4 %-a volt. Ide évente több ezer állatot (szarvasmarha, ló, ökör, juh) hajtottak le Szent György naptól Szent Mihály napig. A legelő távolsága 80 km-re volt.
A megmaradt 2-3000ha legelőterület tekinthető ősgyepnek. A még megmaradt legelőterületeket is folyamatosan feltörik illetve hasznosításuk megváltozik. (halastó, naperőmű telep, erdő stb.) Jelenleg a dévaványai út két oldalán lévő ősgyep (mai még maradt) a csordára kijáró tehenek legelője volt. Két csorda, járt ki a legelőkre, a zsodomai és a kosárháti csorda 700-700 db tehénből állt, az 1960-as évekig jártak ki a legelőkre. A növendék szarvasmarhák a régi 4-es út két oldslán lévő gyepepkre jártak ki. A juhlegelők a dévaványai vaút keleti oldalán voltak leginkább, de ezeket már nagyrészt kiszántották. Több száz éves ősgyepnek tekintehtő a Gyalpári erdő és a dévaványai út közötti legelő.
Forrás: Dr. Ducza Lajos Az állattewnyésztés jelentősége a Nagykunságban 1717-1945 között
Dr. Tóth Albert Víz és ember formálta táj Heyltörténeti füzetek 8. 67-104. oldal
Dr. Ducza Lajos: A gazdálkodás változása 1717 után
Dr. Tóth Albert Kisújszállás Város története a legrégebbi időktől 2012-ig 127-197. old.
