Az 1848-ban kezdődött szabadságharcot követkő önkényuralmi időszak a gazdasági helyzettel nem volt alkalmas arra, hogy a város nagyobb építkezésekbe kezdjen, erre az 1867. évi kiegyezés utáni gazdasági fellendülés teremtett lehetőséget. A főbb vasútvonalak építése ekkoriban a várost a gazdasági és közlekedési élet csomópontjává tették. A tagosítás véget ért, így új gazdálkodási mód indult el, mely új életforma kialakulását is eredményezte. A gazda-, iparos- és kereskedő rétegek szórakozási igényei megnövekedtek, valamint a városba érkező hivatali és üzleti ügyeket intéző vendégeknek szüksége volt szálláslehetőségre, üzleti megbeszélésekre alkalmas helyre, szórakozási lehetőségre; a város vezetése is szükségesnek látta ezen igények kielégítését.
Bár 1848 előtt is volt egy „Nagyvendéglője” a városnak, ez viszont már elavult, roskatag állapotban volt, így 1871 májusában Gaál József debreceni építésszel kötöttek egyezséget a „pompás nagy-vendéglő” építésére, mely ebben az évben el is kezdődött. Az építkezéshez 375000 téglát és 12100 cserepet használtak fel, melyet a helyi téglagyár szolgáltatott. Ezeket szerették volna „társadalmi munkában” befuvaroztatni a gazdákkal az építés helyszínére, de ez csak részben sikerült. Az elkészült eklektikus stílusú szórakozó és szórakoztató komplexum építésének költsége végül 21166 forint 60 krajcár volt. Az ünnepélyes átadás 1873. január 16-án bál, bankett közepette történt, melyen jelen volt Gr. Szapári István jászkun kerületi főkapitány, valamint neje Gr. Ráday Borbála, mint bálanya.
Később istállót is építettek a vendéglőhöz. A Nagyvendéglőt a tanács bérbe adta, a mindenkori bérlőnek kötelezővé tették a lótartást, hogy a vasútról érkező vendégeket be- és ki tudja szállítani, valamint kávéház berendezését, „melyben legalább egy nagy magyar hírlap tartandó”. A bérlőnek kötelessége volt a főépület egy nagyobb szobáját étteremként berendezni, és legalább 4 vendégszobát „kellően és tisztán bebútorozni és alkalmas, tiszta ágyneművel ellátni”.
Az emeleten volt egy eredetileg „díszterem”, amely jó egy méterrel magasabb volt a szomszédos helyiségeknél, melynek nyomai a padlásán ma is látszanak. Ebben a teremben gyakran tartottak megyei- egyházmegyei közgyűléseket, de vándorszínészek színi előadásainak is helyt adott. 1929-ig vendéglátásra használták az épületet, a bérbeadása évente 4-6000 forint bevételt hozott a városnak; városnak hasznot hozó épületek közül az első világháború után egy ideig még ez volt a legjelentősebb.
Kellő átalakítás után 1930. szeptemberében a Polgári Leányiskola kezdte meg benne működését, az intézet fenntartója a város, igazgatója Vadainé Bíró Mária, és volt 4 tanítónő. A mai napig is iskolaként működik.
Ez az a „Kossuth iskola”, ahová Csukás István is járt, és amellyel szemben elhelyezték a Pom Pom-szobrot.
A Nagyvendéglő mellett épült fel később a Színház- és Vigadó épülete (1911-ben), a tömb folytatása pedig a Városi Takarékpénztár épülete. Az épületegyüttes részei, bár más időkben épültek és eltérő stílusjegyeket mutatnak, mégis harmonikus képet adnak, és ma is a városközpont jellegzetes részei.
Forrás:
Helytörténeti füzetek 30. 82-83. o. (89-91. o . a CD-n)
forrás: Kisújszállás város története III. (Szerk.: Szabó László): 92. o., 110-111. o.
forrás: Kisújszállás város története A legrégebbi időktől 2012-ig: 274.o.
https://mek.oszk.hu/kiallitas/kisujszallas/Honlap3/polg.htm
