Európai Unió regionális fejlesztési alap logó
Európai Unió regionális fejlesztési alap logó

Ösztöndíjpályázatok

VÁROSI ÖSZTÖNDÍJ ALAPÍTVÁNY
 

A felsőoktatásban továbbtanuló, első diplomájukat nappali tagozaton szerző, államilag támogatott képzésben résztvevő hallgatók tanulmányainak végzéséhez járul hozzá lehetőségeihez mérten a Városi Ösztöndíj Alapítvány. Az alapítvány kuratóriuma több szempontot vesz figyelembe a pályázatok elbírálásakor: elsősorban a hallgatók tanulmányi eredményét, szociális helyzetét és az iskolatípust (egyetem vagy főiskola, illetve alap- vagy mesterképzés). Sikeres pályázat esetén az alapítvány egyszeri támogatást nyújt.

 

A pályázathoz csatolandó dokumentumok:

eredeti iskolalátogatási igazolás a pályázóról és közoktatási intézmény(ek)ben tanuló, vele egy háztartásban élő hozzátartozóról,

- az elmúlt, lezárt tanulmányi év, illetve félév eredményéről szóló hivatalos igazolás (bizonyítvány- vagy indexmásolat, ill. elektronikus rendszerből kinyomtatott igazolás)

jövedelemigazolás a pályázati adatlap mellékletében szereplő módon,

vagyonnyilatkozat, ha a pályázó nem részesül rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben,

- igazolás arról, hogy a hallgató által megadott lakcímen hányan laknak (a Karcagi Járási Hivatal Kisújszállási Kirendeltségétől kérhető).

 

A Városi Ösztöndíj pályázati űrlapja:

Pályázati ADATLAP

 

(Azoknak, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásra
NEM jogosultakvagyonnyilatkozatot is ki kell tölteni!)

VAGYONNYILATKOZAT

 

A pályázatok benyújtásának határideje:
2023. november 3.

 

 

 

BURSA HUNGARICA

Önkormányzatunk idén is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2023. évi fordulójához, így kiírja az „A" és „B" típusú pályázatokat.

Az ösztöndíjpályázatra azok a város területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat. Az „A" típusú pályázat azoknak szól, akik már felsőoktatásban tanulnak, a „B" típusú pedig azoknak, akik a fentiek szerinti felsőfokú tanulmányaikat a 2024/25-ös tanévben kezdik meg.

A pályázatok benyújtásához elektronikus regisztráció szükséges az EPER-Bursa rendszerben, a kötelező mellékleteket, illetve a pályázatokat azonban papíralapon kell benyújtani a Kisújszállási Polgármesteri Hivatal 27. irodájában, 2023. november 3-ig.

 

A Bursa Hungarica pályázati űrlapjai:

A típusú ADATLAP


B típusú ADATLAP

 

Igazolás a pályázó és a vele egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről

 

(Azoknak, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásra
NEM jogosultakvagyonnyilatkozatot is ki kell tölteni!)

VAGYONNYILATKOZAT

 

A pályázatok benyújtásának határideje:
2023. november 3.

2024-04-30 10:50
Módosul a vasúti menetrend
A MÁV-START Zrt. tájékoztatja tisztelt Utasait, hogy 2024. május 11-én a Ferencváros — Kőbánya-Kispest állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 100 sz. [Budapest —] Debrecen — Nyíregyháza — Záhony vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.   A vasútvonalon közlekedő valamennyi Budapest-Nyugatiból 8:00 és 17:25 óra között induló InterCity és InterRégió vonat módosított menetrend szerint közlekedik. Az InterCity vonatok Budapest-Nyugatiból 10 perccel korábban indulnak és Ceglédig korábban közlekednek. A CÍVIS InterRégió vonatok menetrendje Zugló—Cegléd között változik. A vasútvonalon közlekedő valamennyi Budapest-Nyugatiba 8:30 és 18:15 óra között érkező vonat menetrendje változik. A CÍVIS InterRégió vonatok Szolnokról korábban indulnak, Kőbánya-Kispestig korábban közlekednek. Az InterCity vonatok Ferihegy–Budapest-Nyugati között később közlekednek.   A Mezőzombor—Nyíregyháza állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt: A 688 (1688) sz. TOKAJ InterCity vonat Szerencs—Budapest-Keleti között nem közlekedik. Nyíregyháza—Szerencs között a vonat helyett vonatpótló autóbusz közlekedik. Az 588 sz. TOKAJ InterCity vonat helyett Nyíregyháza—Szerencs között vonatpótló autóbusz közlekedik. Az IC586 (1586) sz. TOKAJ vonat Budapest-Keleti—Szerencs között nem közlekedik. Szerencs— Nyíregyháza között a vonat helyett vonatpótló autóbusz közlekedik.   A módosított menetrend megtekintéséhez kattintson ide.  
Látnivalók
Smart Önkormányzat applikáció
Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon.


Honlaptérkép   Impresszum   Adatkezelési tájékoztató   Közérdekű adatok   GYIK   Kapcsolódó oldalak  
Az oldal minden tartalma Kisújszállás Város Önkormányzatának tulajdona! Minden jog fenntartva. 2021