1998-ban, szeptemberben látott Kisújszállás népe először „kun harcosokat”, lóháton bevonulni a város főterére. Egészen az I. Világháború kisújszállási áldozatainak emléket állító szoborig vonultak. Így lett érthető a kun harcosok jelenléte, hiszen a bronz szobor kun harcost ábrázol, aki kardját maga elé emelve harcba, küzdelemre hívja társait. A 20. század harcosait viadalra hívta, hiszen itt, a szobor talapzatánál kezdődött az első Kun Viadal, ünnepélyes megnyitóval. A lovasok ezután a Horváth tanyára vonultak, hogy rövid pihenés és felkészülés után megkezdjék viadalukat a Kun Vitéz címért.
Kun Viadalok sora és hagyománya indult el ezzel a nappal. Horváth György (1953-2020) hívta életre, a kun hagyományok, a lovas hagyományok felkutatója, felelevenítője, elkötelezett művelője. Első újkori nagykun kapitányunk volt, a Nagykun Nádor Huszár Bandérium megalapítója és első parancsnoka, lovas emléktúrák szervezője, résztvevője, nemzeti és nemzetközi hagyományőrző rendezvények vendége és résztvevője, számos elismerés, díj tulajdonosa, a Kunszövetség alapítója és elnökségi tagja. Hagyományőrző munkájának hatására Karcagon, Kunszentmártonban, Túrkevén, Kunhegyesen is elindult a kun hagyományok felelevenítése.
Horváth György saját tanyáján rendezte, szervezte meg a Kun Viadalokat, melyeknek fő célja az ősi lovas hagyományok újjáélesztése, és új hagyományok teremtése volt. itt zajlottak a három napos rendezvénysorozatok. A megnyitók hagyományosan a kun harcos szobránál (I. világháborús emlékmű) zajlottak a Tárogatósok Országos Találkozóján részvevők közreműködésével, majd Horváth tanyán folytatódtak a rendezvények. Ezek a napok adtak alkalmat a például Kunok Kapuja emlékhely átadására, a Kunbabák átadására, könyvbemutatóra, kiállítás megnyitókra is.
A következő nap a kun hagyományok szellemében telt. Ezen a napon került sor a kun hagyományőrző lovasok versengésére, kun viseletben kun hagyományoknak megfelelő fegyverekkel. Összemérték erejüket, ügyességüket lovasíjászatban, kelevézzel, szablyával való harcban, csatacsillag dobásban, „kökpar” -ban és lovas birkózásban. A lovas íjásztat mellett gyalogos íjászok is versenyeztek. A Kun Vitéz cím elnyeréséhez a lovas íjászatban, és a kelevéz, szablya használatban kellett jeleskedni, e két versenyszám összesített eredménye alapján kaphatta meg a legjobb a Kun Vitéz címet. Évről évre nőtt a viadal indulóinak, versenyzőinek létszáma, az ország minden részéről, és külföldről is többen érkeztek, sőt nők is versenybe szálltak a megtisztelő címért. A győztesek kupát, lovuk szalagot kapott.
Először 2004-ben volt helyszíne a Horváth tanya a Lovasíjász Világkupa egyik versenyének.
A második nap a fogatosok versenyének napja volt, kettes fogathajtók akadályversenyével, és vadászhajtásával.
Nem maradhatott el a hagyományos kunsági ételek főzőversenye sem, főszerepben legtöbbször a kölesből és birkahúsból készült ételekkel.
Sok és változatos program zajlott a versenyekkel egy időben. Kézműves vásár és bemutatók, állatsimogatók, hagyományos magyar pásztorkutyák bemutatója, versenye, Haditorna bemutatók, karikás bemutatók, agarász-bemutató, kuruc hagyományőrzők bemutatkozása, sámándobosok bemutatkozása, ősi fegyverek bemutatója, sakk szimultán, kötélhúzás, zöldségkupa, futóverseny, és még sok-sok minden. A huszárok is rendszeres résztvevői lettek a programnak, koreografált bemutatókkal, huszártánccal, ügyességi versennyel. Mindeközben a vendégek körbejárhatták a Horváth tanyát, őshonos magyar állatokat láthattak, fodros tyúkot, ludat, rackát, mangalicát, komondort és pulit, félvér magyar lovakat, megnézhették a földkunyhót, jurtát, sámánfát.
A Kun Viadal évről évre egyre több érdeklődőt vonzott, nem csak Kisújszállásról, hanem az ország különböző városaiból, és külföldről is, évről évre több ezren fordultak meg ezeken a rendezvényeken.
Aki járt a Kun Viadalon, azon túl, hogy jól érezte magát és jól szórakozott, észrevétlenül gazdagodott is. Megismerte kun hagyományainkat, lovas hagyományainkat, szokásainkat, a hagyományőrző életformát.
Forrás:
Kisújszállási Nagykun Kalendárium 2000 – 2009 (Kisújszállás, 2000-2009)
Szabad Föld 2003. december 12.
Népszabadság 2014. június 16.
Magyar Nemzet 2007. szeptember 13.
Magyar Szó 2066. június 2.
Kunszövetség honlapja (www.kunszovetseg.hu)
TV Kisúj archívum