Európai Unió regionális fejlesztési alap logó
Európai Unió regionális fejlesztési alap logó
2023-02-14 09:45
Felhívás véleményezésre
A Kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesület elnöksége kezdeményezte a Vásár utca 20. szám (hrsz: 2829) ingatlanon álló, 1800‐as évek elején épült polgárház kiemelt helyi védettség alá helyezését. Véleményük szerint a Kisújszállás, Vásár utca 20. szám alatti lakóház a településkép és a település történelme szempontjából meghatározó, hagyományos, a közösségek munkáját és kultúráját tükröző, sajátos megjelenésű építészeti örökség. Kiemelkedő, településképet meghatározó elemeinek védelme, jellegzetes karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása, fenntartása közérdek. Az elnökségi döntés alapján a fentiekben megfogalmazottak szerint, valamint élve a Kisújszállás Város településképének védelméről szóló 10/2018. (III. 29.) számú önkormányzati rendeletben biztosított lehetőséggel kezdeményezték a helyi védelem alá helyezést. Ezúton kérjük Kisújszállás lakosságát, a helyi érdekképviseleti szerveket, vállalkozókat továbbá a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott véleményezőket, Kisújszállás Településképének Védelméről szóló rendelet, Helyi egyedi védelmet érintő (Kisújszállás Vásár utca 20. sz. alatti épület Kiemelt helyi védelem alá helyezését célzó) módosítás véleményezésére. A helyi védelem alá helyezés előfeltételét képező értékvizsgálati dokumentáció, tájékoztató és indoklás, jelen felhívás mellékletében olvasható.   F E L H Í V Á S Kisújszállás Város Településképének védelméről szóló rendelet 2023. évi 1. számú (Helyi védelmet érintő) módosításának véleményezésére   Értékvizsgálati dokumentum   A teljes, hatályos településképi rendelet az önkormányzat honlapjáról letölthető. A tervezett módosítással kapcsolatos partnerségi vélemények, javaslatok 2023. március 1‐ig e‐mailben küldhetők el kisujph@kisujszallas.hu címre.       Zsemberi István Kisújszállás város mb. főépítésze ...
2023-02-13 08:10
Vigyázz, hamis hívás!
Az utóbbi időben ismét megjelent az a csalási forma, amikor telefonhívás alkalmával pénzintézetek alkalmazottjának, internetes áruház munkatársaként adják ki magukat az elkövetők. A telefonos csalók a banki adatainkat, illetve a számítógépünkhöz, mobiltelefonunkhoz és a bankszámlánkhoz való hozzáférést szeretnék megszerezni, hogy átutalást indítsanak, ezzel megkárosítva minket. Erre nem feltétlenül használnak bonyolult informatikai rendszereket, mindössze egy telefont és a befolyásolás eszközeit.   Kiemelten fontos, hogy ismerjük a csalók módszereit. Annak érdekében, hogy ne váljon telefonos csalók áldozatává, fogadja meg az alábbi tanácsokat:   · Kezelje óvatosan, fenntartással a kéretlen telefonhívásokat!   · Lassítson és gondolja át alaposan, hogy mit is kérnek valójában. Gyanús telefonhívás esetén ne adjon meg személyes adatokat és szakítsa meg a beszélgetést!   · Annak az ellenőrzésére, hogy az illető valóban az, akinek mondja magát, keresse meg a szervezet telefonszámát (a weboldalukon vagy online kereséssel), és lépjen velük kapcsolatba közvetlenül!   · A csalók az interneten könnyen megszerezhetik az alapvető információkat Önről vagy a vállalatról, amelynek dolgozik, például a közösségimédia-profilok felhasználásával. Nem bízhat meg a hívóban csak azért, mert ő ismeri ezeket az adatokat.   · Soha ne adja meg a betéti vagy hitelkártyája PIN-kódját, CVV kódját, vagy az online banki jelszavát! A bankok/banki ügyintézők sosem kérik el ezeket az információkat.   · Soha ne telepítsen mások kérésére olyan programot számítógépére vagy telefonjára, amit nem ismer!   · Soha ne utaljon pénzt telefonon érkező kérésre! Egy bank sosem kér ilyet. ...
2023-02-13 08:08
Ingyen igényelhetnek segélyhívó eszközt a 65 év felettiek
Magyarország Kormánya elindította a „Gondosóra” programot, amely megoldással a 65 év feletti, otthonukban élő, magyar állampolgárok biztonságát, a róluk való gondoskodást kívánja elősegíteni. Az elmúlt évszázadokban a családok életében magától értetődő volt a fizikai közelség, idővel azonban a családok szétszóródtak, mára már egyre kevésbé jellemző a generációk együttélése. Az idős családtagról, ismerősökről való gondoskodás felelősségteljes feladat, melyet hozzá kell igazítani a megváltozott körülményekhez és a technológia fejlődéséhez.   A "Gondosóra" program egy országos jelzőrendszerre épül. Feladata, hogy a saját otthonukban élő idős emberek egy egyszerű eszköz segítségével kapcsolatba léphessenek az általuk előre megjelölt kontaktszeméllyel, aki baj esetén közvetlen és gyors támogatást, illetve megoldást nyújthat a problémájukra. Magyarországon a következő négy évben épül ki a 65 éven felüli állampolgároknak alanyi jogon járó program, amelyben a csuklóra rögzíthető vagy akasztható Gondosórához 0-24 órában elérhető diszpécserszolgálat tartozik. A program részeként megvalósuló szolgáltatás és a jelzőeszköz ingyenes, és Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában.   A programról bővebb tájékoztatás elérhető a www.gondosora.hu weboldalon, vagy a 06 1 445-0080 telefonszámon. ...
2023-02-08 16:54
Az online piactér veszélyei
Sajnos a közelmúltban, városunkban is több online térben elkövetett csalás történt. Egyre többen intézik vásárlásaikat, pénzügyeiket online. A kényelmes ügyintézés azonban veszélyeket rejthet magában. Az online kereskedelem, a bankkártyás fizetés és utalás terjedésével és népszerűségével a téma egyre aktuálisabb. Az apróhirdetések oldalain már nemcsak a vevők, hanem az eladók is veszélyben vannak, hiszen a csalók újabb módszerekkel próbálják az eladókat becsapni.   A legjellemzőbb elkövetési módszer, hogy az eladó hirdetésére jelentkezik a vevő és e-mail üzenetben egy hivatkozást küld részére. A sértett a hivatkozást megnyitva a navigált oldalon megadja a folyószámlájához tartozó bankkártya adatait, majd ezt követően a csaló a bankkártya adataival visszaélve hajt végre tranzakciót. Fontos, hogy mindenki megismerje az elkövetők módszerét, és ne dőljön be a csalóknak, ezért a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai ismételten óvatosságra intik a vásárlókat!   · Az online piacterek, aukciós oldalak, internetes szolgáltatók nem vállalnak felelősséget a közzétett ajánlatok tartalmáért, ezt fontos észben tartani!   · Soha ne adja ki ismeretleneknek, se telefonon, se e-mailen, se üzenetben a bankkártyája adatait, a háromjegyű biztonsági CVC kódot, PIN kódját, illetve netbankja belépési adatait!   · Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen fel vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja azt Önnek!   · Online történő bankkártyás fizetésnél, más oldalon (pl. kereskedő oldalán) ne adja meg azokat! Kétség esetén pedig még az adatok megadását megelőzően vegyék fel a kapcsolatot a pénzintézettel.   · Nem megbízható forrásból származó linkre kattintva vagy ismeretlen webhelyeken online banki tranzakciókat ne indítson!   Ha úgy látja, minden óvintézkedése ellenére becsapták, megkárosították, tegyen feljelentést a lakhely szerinti illetékes rendőrkapitányságon, de bejelentést tehet személyesen is bármely rendőri szervnél vagy telefonon, a 112-es segélyhívószámon. ...
Látnivalók
Smart Önkormányzat applikáció
Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon.


Honlaptérkép   Impresszum   Adatkezelési tájékoztató   Közérdekű adatok   GYIK   Kapcsolódó oldalak  
Az oldal minden tartalma Kisújszállás Város Önkormányzatának tulajdona! Minden jog fenntartva. 2021