Európai Unió regionális fejlesztési alap logó
Európai Unió regionális fejlesztési alap logó
2022-05-03 10:50
Tájékoztató a kutyák tartós láncon tartásának tilalmáról
Sajnos még ma is vannak olyanok, akik a kutyát kikötve, kennelbe zárva, vagy egy hátsó kertbe „száműzve” tartják. Több száz kutyafajt ismerünk, legtöbbjüket nagyon eltérő igényekkel, így rendkívül nehéz általános előírásokat alkalmazni. Bármely tartási módszert is választjuk, fontos, hogy a kutyának biztosítani kell a gazdával együtt töltött idő, a közös séták és a szabad mozgás lehetőségét! Törekedni kell arra, hogy minden kutya – még a nehezen kezelhető, harapós állat is – legalább időnként szabadon mozoghasson egy biztonságosan bekerített, zárt területen, a kis lakásban, egész nap bezárva hagyott nagy mozgásigényű fajtáknak is biztosítani kell a mozgás lehetőségét. Általános előírás, hogy a kedvtelésből tartott állatot úgy kell tartani, hogy az állat tartása lehetővé tegye annak természetes viselkedését, ugyanakkor szükségtelenül ne zavarja a lakóközösség életét, szokásrendjét. Természetesen még ennél is fontosabb az ember egészségének és testi épségének védelme! E két dolgot kell szinkronba hoznunk, törekedni kell arra, hogy csak az tartson állatot, aki e két igénynek meg tud felelni. A jogalkotó célja, hogy senki ne kezdjen kutya tartásába, ha nincsenek meg a megfelelő, az állat és a lakókörnyezet jogos igényeit is kielégítő feltételek. 2021. augusztus 1-jétől több lépcsőben, jelentősen szigorodott az állatok tartásának állatvédelmi szabályait előíró, a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet. Nagyon fontos tudni, hogy nem követ el bűncselekményt az, aki vét a vonatkozó rendelet előírásai ellen, hiszen ezek alapvetően nem a Btk.-ba ütköző cselekedetek! Ha valóban az állat kíméletét nem biztosító módon, tartósan láncon tartott kutyán szeretne valaki segíteni, akkor nem a rendőrséget, hanem a jegyzőt, illetve a hatósági állategészségügyi szolgálatot kell értesítenie. A kivizsgálást követően elsősorban a hibák, hiányosságok javítására kötelezhető az állat gazdája. A jegyző mint egyik állatvédelmi hatóság 2021. január 1-től a következő szankciókat alkalmazhatja: a) figyelmeztetés, b) közigazgatási óvadék, c) közigazgatási bírság, d) tevékenység végzésétől történő eltiltás, e) elkobzás, f) törvény által megállapított egyéb szankciók: alkalmazására van lehetősége a jegyzőnek például állatvédelmi bírságot szabhat ki, az állattartót meghatározott cselekmény végzésére, tűrésére, vagy abbahagyására kötelezheti, illetve végső soron az állattartást korlátozhatja, illetve megtilthatja, vagy az eset kapcsán más illetékes hatóságot intézkedésre hívhat fel, vagy eljárását kezdeményezheti, a nem kedvtelésből tartott állat tartása esetén képzésen való részvételre kötelezhet, tartási gyakorlattal rendelkező személy igénybevételére kötelezhet. A kiszabható állatvédelmi bírság alapösszege 2022. január 7-től 75.000 Ft, mely összeg minősített esetekben – jogszabályban meghatározott mértékben – szorzókkal növelhető. Az eljárás hivatalból vagy kérelemre indul. A kérelmet személyesen a Polgármesteri Hivatalban, postai úton, vagy hivatali kapun lehet benyújtani. ...
2022-04-25 08:55
Idén is virágos lesz Kisújszállás
Idén is meghirdetjük a Virágos Kisújszállásért elnevezésű kertszépítő versenyt. A versenynek köszönhetően már eddig is sok olyan kertbe nyerhettünk bepillantást, amely szívet-lelket gyönyörködtet. Örömmel láttuk, hogy sokak milyen szívesen szépítik közvetlen és tágabb környezetüket, valóságos kis oázisokat létrehozva, melyek minden bizonnyal segítik az aktív és passzív kikapcsolódásukat. Önkormányzatunk úgy gondolta, hogy azoknak, akik ilyen szeretettel ekkora értéket hoznak létre, mindenképpen el kell ismerni munkáját. Ezért idén Kisújszállás Város Önkormányzata újra versenyt ír ki a „Virágos Kisújszállásért” cím elnyerésére. A címre kisújszállási lakosok, illetve kisújszállási székhelyű cégek, vendéglátóhelyek, intézmények, lakóközösségek pályázhatnak a jelentkezési lap kitöltésével. A pályázókat a Polgármesteri Hivatal dolgozói látogatják meg, s fotózzák le kertjüket, udvarukat, erkélyüket. (A jelentkezési lapon fel kell tüntetni, mely időszakban a legszebb a kert, a verseny időtartama alatt mikor történjen a fotózás.) Kérjük, a telefonszámot mindenképpen tüntessék fel a jelentkezési lapon, hogy egyeztetni tudjuk a látogatás időpontját. A kertekről, udvarokról készült képeket háromtagú zsűri bírálja el, és a legjobbakat díjazza. A versenyfelhívás és a jelentkezési lap átvehető a Városháza portáján vagy letölthető a www.kisujszallas.hu honlapról. A jelentkezési határidő 2022. június15. ...
Látnivalók
Smart Önkormányzat applikáció
Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon.


Honlaptérkép   Impresszum   Adatkezelési tájékoztató   Közérdekű adatok   GYIK   Kapcsolódó oldalak  
Az oldal minden tartalma Kisújszállás Város Önkormányzatának tulajdona! Minden jog fenntartva. 2021