Európai Unió regionális fejlesztési alap logó
Európai Unió regionális fejlesztési alap logó
2023-02-28 16:22
Jó gyakorlat: Kisújszállás
Két éven belül negyedik alkalommal gyűltek össze Kisújszállás döntéshozói azért, hogy új információkat kapjanak a kormányzat elektromos közlekedéssel kapcsolatos döntéseiről, a lezajlott pályázatokról és a közeljövő pályázati felhívásairól ugyanúgy, mint a Ne élj üvegházban!-program eredményeiről és előrehaladásáról. Kecze István polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a város örömmel fogadta az értesítést, hogy a 2021/2022-es program után az idei rendezvényekre is meghívást kapott. Igyekeztek jó házigazdái lenni a program rendezvényeinek és ez az idén sem lesz másként. Megköszönte az Energiaügyi Minisztérium és a Városok, Falvak Szövetsége támogatását bízva abban, hogy a program eredményei megfelelően hasznosulnak majd Kisújszálláson. Halász János országgyűlési képviselő, a Városok, Falvak Szövetsége elnöke tájékoztató előadásában elmondta, hogy Kisújszállás jó gyakorlatként szolgálhat példaként az elektromos meghajtású közlekedés, vagy akár a zöldenergiára történő átállás ügyében. A tavalyi rendezvények sikere után idén is megrendezésre kerülnek a nyílt napok, illetve a program nyitó és záró megbeszélések mellett egy elektromos meghajtású kisteherautó is érkezik a településre elősegítendő az önkormányzati feladatok hatékonyabb és olcsóbb elvégzését. Halász János kiemelte, hogy a kormányzat az elmúlt években több milliárd forintot fordított az elektromos rásegítésű kerékpárok és elektromos autók beszerzésének támogatására. A két évig futó programban több ezer magánszemély juthatott így pályázati segítséghez.  A mostani program pedig jó példa arra, hogy a kormányzati, önkormányzati és civil szervezetek együttműködése során olyan programok jöhetnek létre, amelyek a helyi társadalom minden korcsoportját bevonják az ismeretterjesztésbe és az eszközök átadásával a hagyományos értelemben vett szemléltető oktatást a hétköznapokba helyezi. https://www.okosankozlekedj.hu/hirek/jo-gyakorlat-kisujszallas/12099/ ...
2023-02-14 09:45
Felhívás véleményezésre
A Kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesület elnöksége kezdeményezte a Vásár utca 20. szám (hrsz: 2829) ingatlanon álló, 1800‐as évek elején épült polgárház kiemelt helyi védettség alá helyezését. Véleményük szerint a Kisújszállás, Vásár utca 20. szám alatti lakóház a településkép és a település történelme szempontjából meghatározó, hagyományos, a közösségek munkáját és kultúráját tükröző, sajátos megjelenésű építészeti örökség. Kiemelkedő, településképet meghatározó elemeinek védelme, jellegzetes karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása, fenntartása közérdek. Az elnökségi döntés alapján a fentiekben megfogalmazottak szerint, valamint élve a Kisújszállás Város településképének védelméről szóló 10/2018. (III. 29.) számú önkormányzati rendeletben biztosított lehetőséggel kezdeményezték a helyi védelem alá helyezést. Ezúton kérjük Kisújszállás lakosságát, a helyi érdekképviseleti szerveket, vállalkozókat továbbá a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott véleményezőket, Kisújszállás Településképének Védelméről szóló rendelet, Helyi egyedi védelmet érintő (Kisújszállás Vásár utca 20. sz. alatti épület Kiemelt helyi védelem alá helyezését célzó) módosítás véleményezésére. A helyi védelem alá helyezés előfeltételét képező értékvizsgálati dokumentáció, tájékoztató és indoklás, jelen felhívás mellékletében olvasható.   F E L H Í V Á S Kisújszállás Város Településképének védelméről szóló rendelet 2023. évi 1. számú (Helyi védelmet érintő) módosításának véleményezésére   Értékvizsgálati dokumentum   A teljes, hatályos településképi rendelet az önkormányzat honlapjáról letölthető. A tervezett módosítással kapcsolatos partnerségi vélemények, javaslatok 2023. március 1‐ig e‐mailben küldhetők el kisujph@kisujszallas.hu címre.       Zsemberi István Kisújszállás város mb. főépítésze ...
Látnivalók
Smart Önkormányzat applikáció
Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon.


Honlaptérkép   Impresszum   Adatkezelési tájékoztató   Közérdekű adatok   GYIK   Kapcsolódó oldalak  
Az oldal minden tartalma Kisújszállás Város Önkormányzatának tulajdona! Minden jog fenntartva. 2021